(1792.11.13.)
Európának meg
kell tudnia, hogy egyetlenegy szerencsétlent, de egyetlenegy elnyomót sem
akarnak önök többé látni francia területen; s ez az eszme
megtermékenyítheti az egész földet, az erény szeretetének és a boldogságnak
hirdetőjévé lehet. A boldogság új eszme Európában !
(1794.3.3. - ventôse 13.)
Szóltunk önöknek
a boldogságról; az önzés visszaélt ezzel az eszmével, hogy a végsőkig
fokozza az arisztokrácia hangoskodását és dühét. Nyomban vágyakat ébresztett
ama boldogság után, mely a másokról való megfeledkezésben és
a fölösleg élvezetében áll. Boldogság ! Boldogság ! – kiáltozták. Ámde nem
Perszepolisz boldogsága volt az, amit mi kínáltunk; ez a boldogság az
emberiség megrontóinak boldogsága; mi Spárta boldogságát és Athén szép napjaiét
kínáltuk fel; az erény, az elfogulatlanság és a mértékletesség boldogságát
kínáltuk; azt a boldogságot, mely örömet talál dúskálás nélkül is
a szükségesben; mi boldogság gyanánt a zsarnokság gyűlöletét, egy
kunyhónak meg a kezetekkel megművelt termékeny földecskének örömét
kínáltuk. Mi a népnek a szabadság és a nyugalom boldogságát,
a forradalom gyümölcseinek és erkölcseinek békés élvezetét kínáltuk fel;
azt, hogy visszatérhet a természethez, az erkölcshöz és megalapozhatja
a köztársaságot. A nép alkotja a köztársaságot erkölcseinek
egyszerűségével, nem pedig a szemfényvesztők, akiket előbb ki kell
kergetni társadalmunkból, ha boldogok akarunk lenni. Az általunk felkínált
boldogság nem a züllött népek boldogsága; csalódtak, akik
a forradalomtól azt a kiváltságot várták, hogy most ők lehetnek ugyanolyan
gonoszok, mint a monarchia alatt a nemesek és a gazdagok voltak.
Egy eke, egy kis föld, egy szalmatetős ház, melyet nem fenyeget a fiskus,
egy család, amelyet nem fenyeget valamilyen haramia fajtalansága: íme, ez
a boldogság.
*
Azok, akik
forradalmakat csinálnak, a vakmerőségével felvértezett első hajósra
hasonlítanak. (....) Felszabadul Európa is, megérzi királyainak nevetséges
voltát; tartozunk neki egynémely igazsággal, s Európa előtt ott áll majd a példakép,
mártírjainkat meg fogja becsülni. Mi képesek vagyunk megszokni a nélkülözéseket;
de mi lesz Európából, ha kereskedelme egy nap már nem tudja kielégíteni mohóságát
? Ugye látják az ellenünk háborút viselő királyok sírját is ? Látniok kell a megrendült
Európát is, mely üldözőbe veszi a királyokat. Mi előtte járunk majd egy,
már szabadságban nevelkedett nemzedékkel, s ez örök forrása lesz vezető
szerepünknek, segíteni fogjuk Európát, hogy megszabaduljon barbár törvényeitől:
vagy talán nem barbárok azok, akik megtámadják függetlenségünket és annyi bűn
kiagyalásában vétkesek ?
*
Joga van vakmerőnek,
rendíthetetlennek, hajthatatlannak lennie annak, aki a jót akarja.
*
A megrontott
emberek egymás rabszolgái; a gonoszok törvényét az erősebb joga alkotja.
(1794.3.13. - ventôse 23.)
Az igazi
forradalmár hajthatatlan, de értelmes; igénytelen, egyszerű, de nem fitogtatja
szerénységét; kérlelhetetlen ellensége minden hazugságnak, minden
engedékenységnek, minden színlelésnek. Minthogy célja megérni a forradalom
diadalát, ezt sohasem gáncsolja el; elítéli viszont ellenségeit minden
takargatás nélkül; nem gyalázkodik, hanem felvilágosít; s a forradalom
tisztasága fölött őrködvén, iránta való megbecsülésből körültekintően
nyilatkozik. Nem annyira a hatalommal, azaz a törvénnyel tartja magát
egyenlőnek, mint inkább az emberekkel, különösen a nincstelenekkel. Egy
igazi forradalmár mindenben becsületes; fegyelmezett, de nem ízetlenségből az, hanem
őszintén, s mert békességben él saját szívével; meggyőződése, hogy a gorombaság
a csalásnak és önvádnak a jele, s műfelháborodást leplez. Az
arisztokraták zsarnoki módon beszélnek és cselekszenek. A forradalmár könyörtelen
a gonoszokhoz, de érzékeny; annyira féltékenyen őrködik hazája dicsősége
és a szabadság fölött, hogy semmit sem csinál meggondolatlanul; részt vesz
a csatákban, üldözi a bűnösöket és védelmezi az ártatlanokat a törvény
előtt, kimondja az igazat, de nem azért, hogy sértegessen, hanem azért, hogy
okítással szolgáljon; tudja, hogy a forradalom megszilárdításához olyan jónak
kell lenni, mint amilyen rosszak voltak az emberek annak előtte;
lelkiismeretessége nem eszének fortélya, hanem szívének tulajdonsága, melyet
teljesen átérez. Marat szelíd ember volt, csak az árulókat utálta. J.-J.
Rousseau forradalmár volt, és a pökhendiség minden bizonnyal hiányzott belőle.
Összegezve azt mondhatom, hogy az igazi forradalmár józanul gondolkodó és
feddhetetlen hős.
Ha mindenben így
cselekszenek, igaz, hogy ellenfélként hívják ki az összes bűnöket, de megmentik
a hazát. Ne várjanak hát más hálára, csak a halhatatlanságra. Tudom
én, hogy sokan elvesztek azok közül, akik a jót akarták. Kodrosz úgy halt
meg, hogy betaszították egy szakadékba; Lükurgosznak kiszúrták a szemét a spártai
gazfickók, akik ellenezték a szigorú törvényeit és végül száműzetésben
halt meg. Phokión és Szokratész kiitták a méregpoharat; Athén pedig azon a napon
virágdíszt öltött. Nem számít, az övék volt a jó ügy; s ha ez
elveszett is országuk számára, nem maradt rejtve az Istenség előtt.
*
Becsüljétek a szellemet,
de támaszkodjatok a szívre. A szabadság nem üres szószaporítás; a szabadság
keménység a rosszal szemben, a szabadság maga az igazságosság és a barátság.
*
A monarchiákban
a tehetősek szabadok, a nép rabszolga; a köztársaságban a nép
szabad, s a hatalmaktól megfosztottak, jóllehet nincsenek elnyomva, de
bizonyos szabályok, kötelességek, s a nagyon szigorú szerénység
korlátai közé szorulnak.
*
Önök szigorúak
voltak; szigorúnak kellett lenniök, de ezt józan ítélettel tették; meg kellett
bosszulnunk atyáinkat, s romjai alá kellett temetnünk e monarchiát, annyi
kiszolgáltatott és meggyötört nemzedék e hatalmas koporsóját, kénytelenek
voltunk hajthatatlan igazságossággal ellenállni a bűnnek, szétverni az összeesküvéseket
és megbüntetni mindazoknak vérengző képmutatását, akik gyávaságból úgy tettek, mintha
a köztársasággal tartanának, de közben a trón helyreállításán fáradoztak,
s sötét gazságaikkal, rejtett buktatóikkal szörnyű károkat okoztak az
államnak.
Mi lett volna egy
engedékeny köztársaságból, hogy állt volna helyt a dühödt ellenséggel
szemben ? Mi a pallost állítottuk szembe a pallossal, s megalapoztuk
a szabadságot: viharok öléből keletkezett, s így közös a származása
a világéval, mely a káoszból jött létre, és az emberével, aki
sírva születik meg.
*
Csak nem mentek
veszendőbe a világegyetem számára azok a tanulságok, melyekkel a történelem
szolgált, azok a példák, melyeket a nagy emberek adtak nekünk ? Mindannyian
a névtelen életet tanácsolják nekünk: a világ nagysága a kunyhókban
és az erényekben található. Költözzünk a folyópartok mellé, ringassuk
gyermekeinket, s tanítsuk meg őket érdekmentességre és
rettenthetetlenségre.
*
A felvilágosult
nemzetek nemsokára perbe fogják azoknak az emlékét, akik uralkodtak fölöttük, s csontjaikat
máglyára vetik. Európa bele fog rúgni zsarnokainak hamvába és emlékezetébe; s akkor
valamennyi kormányzat gyűlöletessé válik, mely nem az igazságra épül. Az emberi
szellem ma beteg, s a gyöngesége okozza a kórt, mert az
elnyomatástól szenved. Ne kételkedjünk benne, hogy mindannak, ami körülöttünk
van, meg kell változnia és meg kell szűnnie, mert mindaz, ami körülöttünk van:
igazságtalanság.
(1794.4.15. - germinal 26.)
Remsei Flóra fordítása
Saint-Just: Beszédek és beszámolók, Gondolat, 1969
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése