2011. november 30., szerda

Kutasi Kovács Lajos Portugáliáról és Brazíliáról

Valószínű, a portugálok nem érezték magukat egészen idegennek Brazíliában, hiszen a 16. században már egy évszázados trópusi tapasztalattal rendelkeztek. Brazíliában azonban más követelmények és feltételek szabták meg a gyarmati társadalom kialakulását, mint akár Afrikában, akár Indiában, ahol az életforma alapja a kereskedelem volt, míg Dél-Amerikában a mezőgazdaság.

Az alapvetően más életforma és életstílus kialakítása voltaképp elég gyorsan és zökkenés nélkül ment végbe. Mintha száz év alatt egy új emberfajta alakult volna ki ezen a földön. S ezúttal nemcsak arra gondolok, hogy valóban, a portugálok és az indián nők, majd a portugálok és a néger nők kapcsolatából, majd ilyen-olyan kevert vérűek újabb keveredéséből egy új etnikum formálódott, a brazil, hanem arra is, amit már Anchieta észrevett: a brazil föld, a trópusi táj atmoszférája azokat is meglepő gyorsan „brazilokká” formálta, akik Európából érkeztek ide és megtelepedtek. A brazil földnek és tájnak ezt a vonzó varázsát minden bevándorló érzi, még ha nem is tudatosodik, nem fogalmazódik meg benne világosan. Tíz-tizenöt év után nem tekinti idegen földnek Brazíliát, ahová jó vagy rossz sorsa vetette, hanem úgy érzi, köze van hozzá, és nehezen megmagyarázható érzelmi szálakkal kötődik oda ! Számtalan, Brazíliából Észak-Amerikába, Ausztráliába és Európába elvándorolt barátom, csakúgy, mint jómagam, érezzük a magyarra pontosan alig lefordítható saudadét, mely lehetne „honvágy”, de mégse az, több vagy kevesebb, de inkább más.

Portugália a 16. században merkantil tengeri ország. Földje nem kedvez a földművelésnek. A portugál vérbeli hajós, tengeri ember. A mórok uralma idején, amikor jócskán keveredett is a mórokkal, kereskedőnéppé vált. Gilberto Freyre fejti ki találóan, hogy a 16. században a portugál királyok nem egy fenyőkkel övezett gótikus várkastélyból kormányozták egyre táguló birodalmukat, hanem valami Tejo-parti áruraktárból. Valóban, pásztorkodás és némi idillikus kertgazdálkodás mellett a földművelés Portugáliában nem volt számottevő.

(….)

A Fekete Földrész, Afrika árnyéka rávetődött az Ibér-félszigetre. A mórok 711-ben szállták meg Spanyolországot és Portugáliát, és uralmuk Granada bevételével, Amerika felfedezésének hajnalán zárult le. Még az a kérdés is fölmerül sok történészben, vajon lehet-e a portugált egyértelműen európai népnek nevezni. Portugália Afrika nélkül megmagyarázhatatlan. Az afrikai befolyás, a mórokkal való együttélés és keveredés sok mindenre választ ad. A luzitán vallásosságra, a szexuális életre, a fanatizmusra és a fatalizmusra is. S még a táplálkozásra is.

Az afrikai hatást oly mélynek és döntőnek érzi Gilberto Freyre, hogy azt írja:

„Portugáliában Európa uralkodott, de Afrika kormányzott.”

Afrika és Európa találkozása, szoros összefonódása sehol nem olyan szembetűnő, mint az Ibér-félszigeten. A rekonkviszta csak a földet tudta teljes egészében visszahódítani az araboktól, a lelkek mélyén továbbra is ott lappang Afrika. Aubrey Bell angol történész a portugál jellemet lassan futó folyóhoz hasonlítja, mely a vízeséseknél páratlan módon felgyorsul. A portugál – szerinte – poétikus és misztikus, temperamentuma a fatalizmustól a hősi erőfeszítésig, az apátiától a robbanó energiáig feszül.

A portugál, az európai-afrikai luzitán, a tenger embere, a maga alkotta karavellán fáradhatatlanul és elszántan járta a tengereket, nem riasztotta se a távolság, se az ismeretlen. Merészen vágott neki a kalandnak, hogy a felfedező vállalkozásból kalmárként térjen vissza Európába. De nemcsak fűszereket, kincseket, drágaköveket hozott, hanem ismeretlen földek, a „távoli Indiák” üzenetét is. 

S a tengerjáró kalmár Brazíliában - letelepedett. Megvetette lábát a "Papagájok földjén", hogy utódai, akik már nem luzitánok, hanem minden színárnyalatú brazilok, birtokba vegyék, és fittyet hányva a VI. Sándor pápa sugallta 1494-es Tordesillasi Szerződésnek - mely megszabta a spanyol és a portugál hódítás határát - , Brazília határait messze nyugat, észak és dél felé kitolják. 


Kutasi Kovács Lajos: Fekete istenek - fekete emberek (Gondolat, 1980)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése