"Honnan jöttünk, merre jártunk, nem tudjuk, de itt vagyunk"- írja Goethe. A Rio Grande do Sul-i Nova Palma olasz kolóniában nézegettem régi családi fotókat, és döbbenettel fedeztem fel, hogy a felravatalozott kisgyermek szemét nem zárták le. S. Salgado művészi fotóalbumában (Terra, 1997.) található egy kép, mely egy néhány hónapos halott kisgyermeket ábrázol apró koporsóban, kifestett ajkakkal és nyitott szemekkel. A kép Északkelet-Brazíliában, Ceará államban készült, ahol az a néphit él, hogy az újszülött szemét nyitva kell hagyni, hiszen még kevéssé járatos az élet dolgaiban, így - nyitott szemmel - könnyebben megtalálja a mennybe vezető utat. Ha nem hagyjuk nyitva a szemét, akkor az ég előcsarnokában fog bolyongani a lelke, és soha nem találja meg az Úr lakhelyét.
Hogy a Rio Grande do Sul és Ceará között lévő kapcsolatot, az olasz kolónia szokásait és az északkelet-brazíliai hagyományokat megértsük, nem elég fényképeket készíteni, és pillanatokat kiragadni a valóságból. Benne kell élni éveken keresztül, mindennapos kapcsolatban kell lenni lakóival, a milliomosokat éppúgy ismerni kell, mint a hegyoldal nyomornegyedeiben élőket. El kell látogatni a gauchók földjére és a Sertão vidékére, hogy ámulattal fedezzük fel a különbözőségben az azonosságot, és elcsodálkozzunk azon, hogyan kerül ide egy jiddis kultúrában igen elterjedt felfogás az újszülött születés előtti életéről. E felfogás szerint az újszülött lelke a Paradicsomban időzik, majd a felejtés angyalának homlokon koppintására, születése pillanatában egyszeriben mindent elfelejt, amit egyszer már látott, így ha világrajövetele után meghal, természetes, hogy nyitott szemmel kell visszatérnie Teremtőjéhez, mivel előző életéből már semmire sem emlékszik. Erről I.B. Singer, a lengyelországi jiddis nyelvű zsidó kolóniából elszármazott, sokáig New Yorkban élő kiváló író számolt be szemléletesen egyik művében.
Azt hiszem, az ötszáz éves Brazília lényegét ezekben a mélységekben kell keresni; Lengyelországban, a Földközi-tenger mellékén a görög területeken, illetve fel kell kutatni a portugál és afrikai gyökereket. Rio Grande do Sult és Cearát teljes valóságában megismerve, döbbenten fogjuk tapasztalni azonosságukat valamennyi különbözőségük ellenére.
"Olyan vagyok, amilyen vagyok, nem amilyennek akarsz"- mondja egy kubai dal. Nekünk, európaiaknak, az a legnagyobb bajunk a brazil néppel, hogy meg akarjuk határozni, milyenek ott az emberek, mégpedig úgy, hogy nekünk tessenek. Fatalisták - mondja Vargas Llosa a Háború a világ végén című művében. Ott, abban a jelenetben talán igaz ez. Tévednek, akik tudományos alapon, patikamérlegen mérik az emberi jellemvonásokat. Ellenben elég, ha elolvasunk egy Amado-regényt, máris pontosan látjuk, milyen egy brazil. Szereplői szabadon beszélnek és mozognak, vállalva erényeiket, hibáikat és gátlásaikat, elmondják a teljes igazságot.
Ha nincs a portugál katolicizmus, akkor nem lenne Damião atya sem, aki már hatvan éve járja Észak-Brazíliát az egyház által elkövetett bűnökért vezekelve. Nem létezne népi zarándoklat, nem tódulna a tömeg Alagoas állam poros útjain, ajándékokkal Viçosa városa felé, nem öltöznének a kisgyermekek angyalnak Juazeiro do Norte falusi vásárán, ahol az a Cícero atya élt, aki egész életét ezeknek a nincstelen, kisemmizett embereknek szentelte.
A Monte Santo-i zarándoklatnak különös jelentősége van. 1982-83-ban hatalmas szárazság köszöntött Észak-Brazíliára. Az emberek köveket hordtak a fejükön, mialatt a Monte Santo hegyre másztak, hogy Istentől esőt kérjenek. Bahiai néger asszony áll a hegytetőn, fejét kendő borítja, azon viszi a követ, a vezeklés terhét. Mert kell az eső, és most azért nincs, mert vétkeztünk. Vezekelnünk kell követ cipelve, mea culpát mormolva kell felmásznunk a kolostorhoz, a jagunço-k (zsiványok) templomához. A szárazság halál: Sertão-ban az élet egy része, mindennapos dolog, mint a temetőlátogatás. Isten úgy adja vagy veszi el az esőt, mint a gyermekeket, kiket nyitott szemmel temetnek el. Ha nem lesz eső, hát nem lesz, ha meghalnak a gyerekek, hát meghalnak. Isten adta, ő veheti csak el. A világon senki nem tudja olyan őszintén mondani a "legyen meg a te akaratod"-at, mint Sertão lakói. Értik és elfogadják a világ felett uralkodó örök rendet. Fatalisták - mondja Vargas Llosa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése